Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Rólunk

Minden kisgyerek álmodik valamiről: Van, aki katona szeretne lenni, amikor felnő, mások úgy gondolják, királylányként fogják várni a szőke herceget, megint mások autóversenyzővé kívánnak cseperedni.

Mekkora különbségek, igaz? Egy dolog azonban általában közös bennük: a gyerekek idővel elfelejtik ezeket az álmokat és sok-sok évvel később csak nevetnek az egészen, amikor visszaemlékeznek.

Hát, én nem ilyen voltam.

Egészen kicsi koromtól kezdve a ruhák, az ékszerek és úgy általában a divat volt az, ami a legtöbbet jelentette nekem és mindig arról álmodoztam, hogy a munkám is ehhez fog kapcsolódni valahogyan. Biztosan sokan azt gondolták, én is kinövöm majd, mint minden gyerek, de ez – szerencsére – nem történt meg, csupán várnom kellett arra, hogy eljöjjön az én időm.

A megfelelő pillanat a kisfiam születése után érkezett el. Ő akkora energiát, erőt és olyan hihetetlen kitartást adott nekem, amivel éreztem, hogy végre meg tudom valósítani a hosszú-hosszú ideje dédelgetett álmomat.

Büszkén mondhatom, hogy igazam lett. Sikerült.

Ha ezeket a sorokat olvasod, szeretném, ha tudnád, hogy milyen eszméletlenül boldoggá tesz ez a webáruház! Ezt az érzést szeretném másokhoz is eljuttatni a shopban elérhető ruhákon keresztül, ezért rengeteg elegáns, sportos és különleges darabbal készülök majd minden nap.

Remélem, hogy a La Palma webáruház pont akkora örömet fog okozni a vásárlóknak – akár Neked is – mint nekem. Rendelj bátran, ha pedig bármilyen kérdésed/kérésed lenne, csak nyugodtan! Örömmel válaszolunk.

 

Kaplanyi Pálma